Partnerek

marosi

Dr. Marosi András 1977-ben végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam – és Jogtudományi Karán. Végzés után a közigazgatásban helyezkedett el, először a budapesti V. kerületben, majd fővárosi szinten, ahol 1989-ig dolgozott. 1990-től ügyvéd, az Iroda alapító tagja.A közigazgatás terén szerzett tapasztalatait önkormányzatok és a Kormány különböző szintű szerveinek képviselete során is hasznosította. Szakterületébe tartoznak az ingatlanfejlesztés és beruházás, építési ügyek, külföldiek magyarországi befektetései, versenyjogi és adóigazgatási eljárások és a gazdasági jog egyéb területei.

 

bard

Dr. Bárd P. Károly 1975-ben fejezte be tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 1978 és 1981 között elvégezte az ELTE BTK Szociológia Kiegészítő Szakát. 1975 és 1990 között az ELTE Büntető Eljárásjogi Tanszékének oktatója, 1986-ban szerzi meg az állam-és jogtudományok kandidátusa tudományos fokozatot. 1984-ben és 1985-ben Bécsben, illetve Helsinkiben az ENSZ szakértőjeként dolgozik. 1987-től 1990-ig igaz-ságügyi miniszterhelyettessé történő kinevezéséig a Németh-Békés-Vékás irodában végez ügyvédi tevékenységet. 1990 és 1997 között az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi jogi, emberi jogi- és kegyelmi ügyekért valamint a büntetőjogi kodifikációért felelős helyettes-államtitkára. Kormányzati munkája megszűnését követően ismét a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, 2000-ben csatlakozik a Marosi, Préda és Társa Ügyvédi Irodához. 1997 és 2000 között a budapesti székhelyű Alkotmány-és Jogpolitikai Intézet tudományos igazgatója, 2000 óta a New York államban és Magyarországon is akkreditált Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora, ahol az Emberi Jogi programot vezeti. 2007 és 2011 között a CEU magyar és európai uniós ügyekért felelős rektor helyettese volt.  Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán 2000 és 2005 között vezette a Büntetőjogi tanszéket. Számos nemzetközi szervezet munkájában vesz részt, 1993 óta tagja az ENSZ Európai Bűnmegelőzési Intézete tanácsadó testületének és 1999 és 2004 között főtitkárhelyettese volt a Nemzetközi Büntetőjogi Társaságnak (AIDP).